Hugh Hefner fia feleségül vette a Harry Potter szereplőjét
február 7
Hefner fia, a 28 éves Cooper apjától eltérően a hosszú és monogám párkapcsolatban hisz, ugyanis már több éve alkot egy párt Scarlett Byrneal, akivel tegnap a legnagyobb titokban a kaliforniai Városházán mondták ki egymásnak a boldogító igent. Elsőre ugyan nem mond sokat a fiatal 29 éves barna szépség neve, holott a Harry Potter-filmek Pansy Parkinsonjaként többször is láthatták a rajongók. Scarlett ezután az Éghasadás című filmben és a Vámpírnaplók című sorozatban csillogtatta meg a tehetségét.

Hefner fia és a színésznő még 2015-ben jegyezték el egymást, most négy évvel később pedig hivatalosan is összekötötték az életüket. A fiatal pár egyébként szinte mindent együtt csinál. Akár hivatalos eseményről van szó, akár kirándulásról kizárt, hogy egymás nélkül menjenek el. Ez azért furcsa, mert Cooper apja, Hugh Hefner híresen nagy nőcsábász volt, aki sose tartott ki egy nő mellett sem. Sőt, az utolsó éveiben egyre fiatalabb lányokat választott maga mellé.
Szerencsére úgy fest, hogy ebben nem rá ütött a fia, aki két idősebb testvéréhez, Christiehez és Davidhez hasonlóan remek üzletember és író lett.
Hogy tetszett a cikk?
február 7
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.