Híres emberek, akik mind 27 évesen mentek el
május 17
1969 és 1971 között, csupán két év leforgása alatt a zenevilág elvesztette Jimi Hendrixet, Brian Jonest, Janis Joplint és Jim Morrissont. A haláluk felkavarta a médiát, hiszen mindannyian tragikus körülmények között hunytak el és mind 27 évesek voltak.
A Club 27 kifejezést később, 1994-ben kezdte használni a populáris kultúra, amikor Kurt Cobain szintén 27 éves korában végzett magával. Azóta a 27-esek Klubja azokat a zenészeket, színészeket, sportolókat jelenti, akik 27 évesen, gyakran rejtélyes körülmények között hunytak el. Az évek alatt a tagok száma sajnos csak gyarapodott, olyan világsztárokkal, mint a színész Anton Yelchin vagy
Amy Winehouse
Amy Winehouse
énekesnő, dalszövegíró
4cikk
1galéria
2videó
Még több róla
énekesnő.
Az interneten rengeteg összeesküvés-elmélet olvasható a 27-esek Klubjával kapcsolatban. Vannak, akik szerint megrendezett gyilkosságokról van szó, mások úgy gondolják: egy titkos szekta állhat a háttérben. Persze ezek csupán feltételezések, kitalációk. A legtöbbek által elfogadott magyarázatnak a hírességek életkorához és függőségeihez van köze. A 30-hoz közel, a 20-as évei végén mindenki végiggondolja az addigi életét. Sokaknak nagy változásokat hoz ez az időszak, amit nehezen dolgoznak fel. És ha ehhez a hírnév terhe és a káros szenvedélyek is társulnak az könnyen vezethet katasztrófához.
Lehet, hogy soha nem derül fény a 27-es Klub titkára, de az biztos, hogy ennek a klubnak senki nem akar a tagja lenni.
Nézzétek meg, hogy kik voltak a Club 27 leghíresebb tagjai!
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.