A gyógyíthatatlan betegséggel küzdő Selma Blair megmutatta, hogy él most
május 19
A Kegyetlen játékokból és Dr. Szösziből ismert Selma Blair Selma Blair színésznő 9cikk 0galéria 0videó Még több róla tavaly októberben hozta nyilvánosságra, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved. A szklerózis multiplex a központi idegrendszert megtámadó betegség, Selma Blair Selma Blair színésznő 9cikk 0galéria 0videó Még több róla ebből elsőként azt érzékelte, hogy egyre nehezebb számára a mozgás. A 46 éves sztár azonban nem adja fel, fél év után egyre nyitottabb a nyilvánosságra, az idei Oscar legszívbemarkolóbb pillanata például az volt, mikor Selma feltűnt a vörös szőnyegen:
Azóta pedig interjút is vállalt, illetve a social mediában is egyre aktívabb azért, hogy közelebb hozza betegségét követőihez. Az Instagram terápia is lett számára, a szklerózis multiplex-el küzdő betegeknél jellemző, hogy elzárkóznak a világ elől, ezen Selma is átesett, ám most próbálja oly módon felfogni betegségét, ami talán segítséget adhat: humorral.
Azt mondják, ha az élet citromot ad, facsarj belőle limonádét, hát Selma most limonádét facsar, vagy épp sminkel. Persze a maga módján, hiszen a finommotoros készsége elveszőben van. Legújabb posztját látva egyszerre mosolyodtunk el, és szorult össze a szívünk, de egy biztos, jó látni, hogy a színésznő harcol!
Galériánkban a sztárvilág többi nagy harcosáról olvashatsz!
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.