Erős hatással van a lánygyermekekre az, hogy milyen kapcsolatuk van az édesapjukkal
február 15
Az apa-lánya kapcsolat nagyon egyedi, és semmihez sem fogható. Az, hogy egy gyermeknek milyen erős kötődése van az édesapjával, nagyon sokat számít az életében, és egyúttal a viselkedésére is hatással van. Ha a szülő kiveszi a részét a lánya életében, és mindig számíthat rá, valószínűleg felnőttként sokkal jobb kapcsolatokat tud kialakítani. Ha viszont ez nem így történik, idővel sokkal alacsonyabb önbecsülése lehet, és nehezen tud majd megbízni másokban.
De nem csak ennyiben merül ki az apa hatása a lánygyermek életére! Elhoztunk néhány érdekes információt, amit talán még te sem tudtál eddig.
Míg korábban az volt a szokás, hogy egy gyermek születése után az anyukára hárul szinte minden feladat, addig most már ez egyáltalán nincs így. Sőt, szakértők javasolják, hogy az édesapa is legyen jelen az első naptól kezdve; cseréljen pelenkát, fektesse le aludni őt, és keljen fel hozzá éjszaka.
Így ugyanis olyan erős kötelék alakulhat ki kettejük között, ami a gyerek egész életére erős hatással van. Kutatások szerint az a lány, aki gyerekkorától kezdve közel áll az apukájához, sokkal kisebb eséllyel lesz depressziós, és a szorongás is kevésbé lesz jellemző rá. Arról nem is beszélve, hogy a stresszes helyzeteket is ügyesebben tudja kezelni.

Az énképre is hatással van az, hogy kinek milyen viszonya volt gyerekként az apukájával. Ha a szülő sokszor dicséri a lányát, támogatja őt, és motiválja arra, hogy hobbijai legyenek, az sokkal magabiztosabbá teszi őt felnőtt korára. Az önértékeléssel kevesebb gondja lesz, és nem lesz önbizalomhiánya, szemben azokkal, akiknek sosem volt közeli kapcsolatuk az apukájukkal.
Az édesapa viselkedésével mutatja meg lányának azt, hogy mit jelent a tisztelet és a szeretet. Ha azt láttad gyerekkorod óta, hogy apukád megbecsüli anyukádat, imádja őt, és mindig tisztelettel beszél vele, számodra ez lesz a példa. Emlékezni fogsz arra, hogy mi volt a családodban a jellemző, és felnőttként sem vagy hajlandó kevesebbel beérni, ha ismerkedni kezdesz valakivel. Azonban ha negatív példát láttál, a szüleid sokat vitatkoztak, és a végén elég problémás váláson mentek keresztül, az negatívan hat arra, hogy a jövőben neked milyen párkapcsolataid lesznek.

Egy grafikus pedig megmutatta, szerinte milyen a jó apa-lánya viszony!
BrightSide
Hogy tetszett a cikk?
február 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.