Ashton Kutcher és exfelesége, Demi Moore ugyanarra az esküvőre érkezett vendégként – FOTÓ
Forrás: Getty Images
május 15
Talán Guy Oseary neve neked nem sokat mond, de Hollywoodban kifejezetten híresnek számít a férfi. Profi menedzserként dolgozik, így olyan hírességek karrierjét segíti, mint például Madonna és Amy Schumer, de rajtuk kívül is szinte minden sztárral jó kapcsolatot ápol. A férfi most ünnepelte 11. házassági évfordulóját modellként dolgozó feleségével, és a nagy alkalomból ismét kimondták egymásnak a boldogító igent. Ezúttal Rio de Janeiróba utaztak emiatt, és szinte fél Hollywoodot meghívták az eseményre!
Természetesen Madonna nem hagyta volna ki az eseményt, de ott volt A szürke ötven árnyalata főszereplője, Dakota Johnson, Matthew McConaughey, Owen Wilson... Ráadásul Demi Moore Demi Moore színésznő 39cikk 2galéria 0videó Még több róla és Ashton Kutcher is!
Ez volt az első olyan alkalom, hogy Ashton és exfelesége megkockáztatták, hogy nyilvánosan találkozzanak egymással szemtől-szemben, azt azonban nem tudni, beszélgettek-e egymással. Az egykori páros 6 évet volt együtt, összeházasodtak, majd 2011-ben bejelentették a válásuk hírét. Azóta sosem láthattuk őket együtt, ez volt az első alkalom.
Mindenesetre az alábbi kép jól megmutatja, ki merre ült a boldogító igen kimondása alatt:
1. Matthew McConaughey
2. Noel Gallagher
3. David Arquette
4. Madonna
5. The Edge
6. Demi Moore
7. Flea
8. Karen Elson
9. Heather Parry
10. Jennifer Meyer
11. Ashton Kutcher
12. Sacha Baron Cohen
13. Antony Kiedis
14. Elon Musk
15. Chris Rock
16. Ester, Stella and Mercy
17. Diddy and Cassie
18. Owen Wilson
19. Dasha Zukhova
20. Dakota Johnson
21. Helena Christensen
Nem semmi lagzinak néz ki, igaz?
Sajnos Mila Kunis Mila Kunis Színésznő 87cikk 6galéria 5videó Még több róla nem tudott ott lenni az esküvőn, mivel a Rossz anyák legújabb részét reklámozza Chicagóban, de aggodalomra biztosan nem volt oka, hiszen Ashtonnal még mindig fülig szerelmesek egymásba!
Hogy tetszett a cikk?
május 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.