Imádtuk! Ezek voltak 2017 kedvenc frizurái
május 14
Az idei év nagyon színes volt a szépség terén. Olyan sminkeket viseltek a lányok, amiket néhány éve még el sem tudunk volna képzelni, és annyi újítást láthattunk, hogy nehéz volt nyomon követni, épp mi a trendi.
Hajak terén sem volt egyszerűbb a helyzet, hiszen szinte havonta változtak a trendek, de szerencsére főképp egészen egyszerűen megvalósítható frizurák jöttek divatba. Néhány régi klasszikus újra virágkorát élte, így a fonatok, kontyok és hullámok ismét rivaldafénybe kerültek, ezeket pedig régen már elsajátította mindenki, csupán egy kis frissítést kellett megtanulni hozzá.
Hajszínekből szintén régi kedvenceket láthattunk újra, de azért jó pár vadi új árnyalattal is megismerkedtünk.
Nézd meg, melyik frizurákért rajongott mindenki (köztük te és a barátnőid is) 2017-ben! Neked ezek közül hány volt meg?
Hogy tetszett a cikk?
május 14
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.