Ha az alábbi tulajdonság megvan benned, sokkal intelligensebb vagy, mint az átlag
május 17
Az intelligenciát nem lehet egyetlen teszttel lemérni: régebben úgy gondolták, az IQ-teszt szuperül megmutatja, ki mennyire okos, de ma már belátták, hogy az EQ, a neveltetés, a viselkedés, a műveltség, és minden más is nagyon fontos szerepet játszik az összkép kialakulásában. Kutatások pedig sorra igyekeznek kideríteni, vajon mi jellemzi pontosan azokat az embereket, akik kimondottan intelligensnek számítanak. Egy korábbi felmérésből például az már bebizonyosodott, hogy akik szeretnek lustálkodni vagy időnként káromkodnak, intelligensebbek a nagy átlagnál.
Most egy másik felmérés viszont egészen új dolgot fedezett fel. Egy olasz egyetemen végeztek kutatásokat: azt vizsgálták, vajon az emberek mennyire értik és kedvelik a mesékben elsütött fekete humort. Ezt követően tesztet írattak a résztvevőkkel, az eredmények alapján pedig kiderült, hogy akik értették és szerették ezeket a poénokat, az intelligencia-teszteken is magasabb pontot szereztek.
Vagyis aki képes megérteni a fekete humort, kimondottan intelligensnek számít!
Érdekes megállapítás, igaz? Állítólag az alábbi nyolc dolog is arra utal, hogy intelligensebb vagy az átlagnál:
Galéria / 8 kép
8 jel, hogy intelligensebb vagy, mint az átlag - Hihetetlen, de a karikás szem az egyik!
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.