Meghökkentő kijelentést tett a Trónok harca szereplője: „Egy picit örülök, hogy vége”
május 17
Minden bizonnyal nincs még egy olyan színész manapság, akinek életéről ennyire keveset lehetne tudni. Tudjuk, hogy viszonylag későn, 29 évesen kezdett csak el színészkedni és azt is, hogy ezt megelőzően a kétkezű fizikai munka sem állt tőle távol – korábban festőként, illetve asztalosként is dolgozott. Ami pedig talán még ennél is érdekesebb az az, hogy bár mára igen népszerű lett, mégis a csillogás helyett sokkal jobban vágyik a természet közelségére, jelenleg is egy hajón él. A magánéletéről is igen keveset tudni, sőt, leginkább csak annyit, hogy korábban kifejtette, nem tervez hosszú távú kapcsolatot, hiszen az szerinte nem összeegyeztethető a karrierjével. Mindenesetre utóbbin garantáltan nagyot dobott az HBO-n futó Trónok harca sorozat!
Hogy érzed magad most, hogy vége a Trónok harca felvételeknek?
Boldog vagyok, hiszen nyolc szuper évad van mögöttünk. Jó móka volt, de tudod, azért egy picit örülök, hogy vége. Az elmúlt években számtalan kihívásban volt részem, folyamatosan jó kis kalandokban, szóval most jó ez a nyugi.
Akadt jó néhány harci jeleneted is. Igényelt extra felkészülést?
Amikor például az első ilyen jelenetet vettük fel, egy barlangban voltam Beric Dondarionnal, az nagyon kemény volt. Azt hiszem vagy 3-4 hétig gyakoroltunk, hogy jól mutasson a képernyőn.
Volt esetleg bármi mókás élményben részetek a forgatások alatt?
Csináltunk egy bandát a hetedik évad során: Richard Dormer, Kristofer Hivju, Paul Kaye, és Kit Harington is bandatag volt. Rengeteget játszottunk a leállásokban. Volt, hogy a sátrunkban játszottunk a hősugárzó mellett, miközben odakint tombolt a vihar…
Mit gondolsz, minek köszönhetően lett a sorozatból egyfajta jelenség?
Leginkább a forgatókönyvön múlik… sokszor te csak ott ülsz és azon tűnődsz, hogy mi az isten folyik itt. Őszintén szólva, nem tudom a jó választ. Rengeteg jó karakter van, az tény. De hogy hogy sikerült mindezt ilyen jól kitalálni, forgatókönyvet készíteni belőle, megszabadulni néhány fontos karaktertől, mégis követni egy jó sztorit, az hihetetlen.
A rajongókkal volt esetleg valami vicces kis sztorid?
Nos, igen! Van néhány szuperizgatott rajongó. Miután túl voltam már pár Comic Con rendezvényen, azt gondoltam, hogy már mindent láttam e tekintetben. Néha minden oké, de olykor a rajongók a legrosszabb helyzetben ismernek fel… (nevet) Mondjuk a sokadik sör után!
Ha szeretnél még több izgalmas sztorit megtudni a sorozatról, akkor szerezd be a Trónok harca kiadványt!
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.