Itt egy újabb karácsonyi reklám, amitől bekönnyeztünk
május 21
Amint egyre inkább karácsonyi hangulatba kerül az egész világ, úgy egyre több karácsonyi reklám készül, amelyet látva az igazi ünnepi rajongók könnyeznek és megosztogatják azokat a közösségi oldalakon. Minden évben bemutatnak nagy cégek olyan reklámokat, amelyektől nemcsak vásárolni lesz kedvük az embereknek, hanem igazi ünnepi hangulatot is érezhetnek.
Az idei első ilyen videó egy brit cég Paddington medvés kisfilmje volt:
Majd megérkezett annak a cégnek a reklámja, amelyét minden évben nagyon nagy érdeklődés fogad, és ez persze idén sem volt másképp. A John Lewis reklámját most is imádta a közönség:
Szerencsére sorra készülnek a videók, így a világ legnépszerűbb gyorsétterme sem maradt ki ebből:
Most pedig az Apple rukkolt elő egy kisfilmmel, ami megkönnyezteti a romantika rajongóit. A videóban egy nő és egy férfi találkozása látható a csodálatos havazásban, és olyan tánckoreográfiával megfűszerezve, hogy az díjat érdemelne.
Figyelem, ha megnézed, többször is meg akarod majd nézni egymás után!
Ha nagyon érzed már a karácsonyi hangulatot, nézd meg ezeket a filmeket:
Hogy tetszett a cikk?
május 21
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.