Végre! Jake Gyllenhaal hamarosan újra forgat, ráadásul tévés sorozatban szerepel majd
május 18
A színész egy különleges sorozatot készít az HBO-nak, aminek Lake Success a címe. A sorozat Gary Shteyngart könyve alapján készül, a producer szerepét pedig Jake kapta. De nyugi, a sorozatban is kapott szerepet, ő alakítja a nárcisztikus, öntelt, elvált befektetési tanácsadót, Barry Cohent, aki próbál elmenekülni a családjától és a múltjából, hogy megkeresse főiskolai szerelmét. Mindent megtesz annak érdekében, hogy megtalálja a lányt, miközben a felesége, Seema egyedül marad autizmussal küzdő fiukkal.
Gary regénye sokak szerint elképesztő mélységgel mutatja be az emberi érzelmek bonyolultságát, ezért várhatóan hasonlóan jó sorozatra számíthatunk, mint például a Big Little Lies.
Ez azért is fontos, mert Jake Gyllenhaal Jake Gyllenhaal színész/producer 20cikk 1galéria 3videó Még több róla eddig semmilyen tévés sorozatban nem szerepelt (a Netflixen viszont igen, a Velvet Buzzsaw címűben), de így ő is követi testvérét, Maggie-t, akit a Fülledt utcákban már sokan láthattak.
Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy sikerül majd a sorozat!
Sokak idei kedvence a You című sorozat volt, amiben a Gossip Girl szívtiprója, Penn Badgley játssza a főszerepet. Mutatunk néhány érdekességet róla:
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.