Megszületett Jamie Dornan harmadik gyermeke is - Mindezt pedig egy különleges képpel jelentették be
április 30
Tavaly októberben derült ki, hogy Jamie Dornan Jamie Dornan Modell, Színész, Zenész 56cikk 10galéria 12videó Még több róla és felesége, Amelia Warner harmadjára is szülők lesznek. 2013-ban házasodtak össze, majd nem sokkal később belevágtak a családalapításba is: első gyermekük 5 éves, második pedig 3.
Külföldön sok helyen nem májusban ünneplik Anyák napját, hanem tegnap került erre sor, és ennek alkalmából osztottak meg egy fotót, amiből kiderült, hogy harmadik kislányuk is megszületett már. A baba nevére nem derült fény, de remélhetőleg nemsokára erre is sor kerül.
Annyira büszke vagyok erre a három csodálatos lányra, megtiszteltetés, hogy az anyukájuk lehetek... elképesztően szerencsésnek érzem magam ma
Jamie Dornan Jamie Dornan Modell, Színész, Zenész 56cikk 10galéria 12videó Még több róla már nagyon várta, hogy végre kizárólag családjára koncentrálhasson. A szürke ötven árnyalata-trilógia forgatása ugyanis nagyon sok idejét elvette, és első két kislányánál alig tudott jelen lenni. Ezért amikor kiderült, hogy jön a harmadik baba, eldöntötte, hogy ezúttal jó pár dolgot teljesen másképp fog csinálni.
Jamie Dornan Jamie Dornan Modell, Színész, Zenész 56cikk 10galéria 12videó Még több róla lányával készült fotói pedig eszméletlenül cukik!
Hogy tetszett a cikk?
április 30
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.