Januárban születtél? Van egy jó hírünk: nagy eséllyel leszel híres és sikeres
május 17
Nem csak azért jelent jót ez a hónap, mert mostanság ünnepled a születésnapodat…
Több tanulmány is azt igazolta ugyanis, hogy a januárban született embereknek olyan egyedi tulajdonságaik vannak, amik elengedhetetlenek egy sikeres életúthoz. Ausztrál kutatók szerint a januári gyerekekből nagy eséllyel válik profi sportoló, hiszen a legsikeresebb ottani focisták 33 százaléka is az év első hónapján született.
Egy másik, a Journal of Social Sciences című szaklapban megjelent tanulmány eredményei alapján pedig a legtöbb híres és sikeres ember Vízöntő jegyű - tehát ők január 20. és február 18. között születtek. Nem véletlen, hogy Oprah a világ legyik legbefolyásosabb nőjének számít...
A kutatók egyébként 100 hírességet választottak ki véletlenszerű módon (voltak köztük politikusok, tudósok, írók, üzletemberek, sportolók, énekesek, színészek is, de történelmi személyiségek és napjainkban is tevékenykedő alanyok szintén felkerültek a listára). Ezt követően pedig 200 és 300 főre emelték a hírességek létszámát, de mindhárom esetben ugyanaz az eredmény jött ki: a Vízöntők közül kerülnek ki a legsikeresebb emberek.
Ha te is ebben az időszakban születtél, akkor boldog születésnapot - és jusson eszedbe ez a szuper eredmény is!
Ha pedig szeretnél ebből a helyzetből még többet kihozni, kövesd ezeket a tippeket:
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.