Jedit faragott lányából a Star Wars színésze
február 18
Tegnap Hayden Christensen Hayden Christensen színész 5cikk 1galéria 1videó Még több róla bukkant fel a kaliforniai Disneyland Star Wars élményparkjában, ahol kislánya, Briar Rose 5. születésnapját ünnepelték. A napról egy közös pillanatot is megosztott a 38 éves sztár, amelyről csak úgy sugárzik, hogy bizony az Erő nagyon erős közte és gyermeke között. Hayden egy saját fénykardot csináltatott a lányának, akinek éppen azt próbálta megmutatni, hogyan is kell használni.
Ha lehet hinni a pletykáknak, akkor a színész újfent magára öltheti Darth Vader ruháját, mivel a készítők erősen fontolgatnak egy olyan filmet, amelyben Vader kerül a középpontba, az előzménytrilógiát ugyanis elég sok kritika érte.
Hayden még 2007-ben ismerkedett meg a Hipervándor című film forgatásán Rachel Bilson színésznővel, akivel 10 évig éltek együtt. Közös kislányuk 2014-ben született, aki a nevét az "eredeti" Csipkerózsika után kapta. A sztárpár két éve szakított, amelynek okáról azóta sem lehet tudni semmit. Egyes pletykák szerint Hayden összeszűrte a levet Emma Robertsel, amit Rachel végül megtudott. Ettől függetlenül halkan, botrányoktól mentesen váltak el egymástól. A színésznek pedig azóta sem volt komoly kapcsolata.
Ha kíváncsi vagy, hogyan néztek ki régen és most a Star Wars szereplői, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
február 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.