Jennifer Aniston szűk bőrruhában mutatta meg, hogy 50 évesen mitől döglik a légy
május 19
Sok nő nehezen dolgozza fel az idő múlását, ám úgy tűnik Jennifer Anistonnak nincsenek ezzel problémái, sőt túl a 40-en egyre merészebb ruhákat vállal be. A színésznő mindig is brillírozott a vörös szőnyegen, de az utóbbi időben jóval szexisebb, és még a fotózásokon sem riad meg semmitől:
Jen ragyog a boldogságtól, és ehhez talán Brad Pittnek is köze van. Ám hivatalosan a színésznő még mindig szingli, és ez jól is van így, ahelyett, hogy mérgező párkapcsolatokkal fárasztaná magát, a sztár magára koncentrál. No meg a karrierjére, új filmje most fog debütálni a mozikban, a Murder Mystery premierjére pedig Jennifer egy szuperdögös bőrruciban érkezett.
Nem csoda, hogy ezek után minden szem rá szegeződött, a vele mindössze 2 évvel idősebb Adam Sandler kategóriákkal Jen alatt van. Még szerencse, hogy közös filmjükbe elég egy dögös színész!
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.