50 lett Jennifer Lopez – tizenkét dolog, amit nem tudtál róla
május 15
Jennifer Lopez Jennifer Lopez színésznő, énekesnő 183cikk 24galéria 13videó Még több róla több mint húsz éve tündököl Hollywood élvonalában, és nem minden ok nélkül. Énekesnőként, színészként, táncosként egyaránt sikert sikerre halmoz, és akkor még nem beszéltünk húsz kiadott parfümjéről (tényleg kábé ennyi illat jelent meg a neve alatt eddig), jótékonysági projektjeiről (például az alapítványának köszönhetően a szegények is kaphatnak orvosi ellátást néhány amerikai, panamai és Puerto Ricói kórházban) és ikergyerekeiről (Max és Emme már 11 évesek!).
JLo (aki sokáig küzdött a rövidítés ellen, de ma már az Instagram-oldalát is ezen a néven használja) evidens módon a reflektorfényben él, így aztán számtalan dolgot nagyon is jól tudunk róla. Közismert, hogy háromszor volt férjnél, és hogy az első két házassága (Ojani Noa kubai pincérrel, majd Chris Judd háttértáncossal) meglehetősen rövid ideig tartott. Mindannyian emlékszünk a Bennifer-őrületre, amikor 2002-ben eljegyezte magát Ben Affleck színésszel és a paparazzik nem szálltak le róluk. Azt is tudja minden bulvárolvasó, hogy Jennifer ezután hozzáment régi barátjához, Marc Anthony énekeshez, és tőle születtek az ikrei, majd 2011-es szakításuk után néhány évig megint egy háttértáncossal randizott, és csak 2017-ben jött az elsöprő szerelem Alex Rodríguezszel.
Emlékszünk legnagyobb filmjeire és slágereire (az a vetkőzős jelenet George Clooney-val a Mint a kámforban!), de azért még így is akad egy pár információ, amit kevesen tudnak Jennifer Lopez Jennifer Lopez színésznő, énekesnő 183cikk 24galéria 13videó Még több róla ről. Ezeket gyűjtöttük össze ebben a galériában:
Hogy tetszett a cikk?
május 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.