Jessica Biel vallomása: egy dolgot nagyon megbánt húszas éveiből
május 19
Jessica Biel Jessica Biel színésznő 56cikk 11galéria 4videó Még több róla t lényegében a képernyőn láttuk felnőni, hiszen a színésznő még gyerek volt, amikor a Hetedik mennyország egyik főszereplője lett. A sorozatot biztosan te is nézted, és fogadni mernénk, hogy ő, valamint Lucy Camden voltak kedvenc karaktereid. Ma így néz ki az utóbbi szereplőt alakító Beverly Mitchell:
A sorozat színészei közül egyértelműen Jessica Biel Jessica Biel színésznő 56cikk 11galéria 4videó Még több róla lett a leghíresebb, hiszen ezt követően számtalan filmben, majd sorozatban is feltűnt. Most már családanya, saját kis éttermet üzemeltet, és közben azért részt vesz a filmezésben is; a 36 éves színésznő pedig bevallotta, hogy egy valamit nagyon megbánt az elmúlt 15 évből. Korábban amikor a vörös szőnyegre lépett, elmondása szerint egyetlen dolog volt fontos számára: hogy a ruha mindig kiemelje szexi alakját. És bár tudja, hogy ez a hozzáállás nagyon sok huszonéves fiatalban megvan, ő azt kívánja, bárcsak több elegáns darabbal próbálkozott volna.
Jó lett volna, ha felfedezek többféle stílust, és nem csak arra törekedtem volna, hogy mindig szexi legyek.
Jessica Biel Jessica Biel színésznő 56cikk 11galéria 4videó Még több róla persze nem csak a vörös szőnyegen szerette megmutatni szuper alakját. Volt példa arra, hogy apró bikiniben pózolt magazinok címlapján, sőt, néha filmjeiben is merészebb darabokat viselt.
Időbe telt, mire rákaptam ezekre a csajos dolgokra, mint a táskákra vagy cipőkre. Aztán a húszas éveim elején egyszer csak valami bevillant, és hirtelen úgy voltam vele, hogy 'oh, oké, mindent értek'.
Ma már Jessica Biel Jessica Biel színésznő 56cikk 11galéria 4videó Még több róla figyel arra, hogy a vörös szőnyegen inkább stílusos és elegáns legyen, mintsem szexi és kihívó. Ez pedig nagyon jól áll neki: az alábbi fotók bizonyítják is.
Neked melyik a kedvenced?
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.