Ma van a jóga világnapja – 5+1 jógás Insta, amit követned kell!
május 18
Ha van olyan mozgásforma, amire tényleg azt mondhatjuk, hogy kortalan, akkor az a jóga. Szinte tudat alatt már egészen babakorban is úgy hajtogatja magát az ember, hogy azzal jót tegyen a szervezetének. Ma már persze külön óratípus van gyerekeknek, várandósoknak, senioroknak, vagy épp az extrém helyszíneket, körülményeket kedvelőknek. Az alábbi jógás Insta felhasználók pedig tutira neked is kedvet csinálnak, ha még nem érzed a flow-t!
1. Jen Carter – @zenjenyogi
A New York-i jóga oktató Instája felér egy komplett városnézéssel. Jen ugyanis városszerte bárhol szívesen „pózba ugrik”, ha úgy van kedve. Plusz öröm, hogy olykor kiskutyája is csatlakozik az akcióhoz!
2. Patrick Beach - @patrickbeach
A srác jóga kalandja egy fogadással kezdődött. Az édesapja ugyanis állította, hogy Patrick nem tud megtanulni kézen állni. Ő azonban nemcsak, hogy bebizonyította, igenis képes rá, de mára olyan jóga pózokban mozog otthonosan, amit korábban maga sem gondolt volna.
3. Rachel Brathen - @yoga_girl
A svéd születésű hölgyből csak úgy árad a harmónia. Alapvetően a jóga dinamikus formáját kedveli (és oktatja), ám miután igazi mestere lett a sportnak a szárazföldön, új vizekre evezett. Szó szerint, ugyanis víz imádata a SUP jóga felé sodorta őt.
4. Carson Clay Calhoun - @carsonclaycalhoun
A fickó, aki többet van fejjel a föld felé, mint nem. Insta oldalán utazásai, illetve saját gyakorlásai mellett betekintést enged az óráiba is – így könnyűszerrel lehet elsajátítani tőle néhány praktikus tanácsot.
5. Caitlin Turner - @gypsetgoddess
Az arizonai csaj fotóit látva az embernek csak egy gondolat fut át a fején: „Cseréljünk egy napra, kérlek!” Caitlin beutazza a világot, miközben a lehető legszebb, vagy épp legváratlanabb helyszíneken csap bele a jóga gyakorlásába. Teszi mindezt elképesztő stílusosan!
5+1. Honza & Claudine Lafond - @yogabeyond
Hogy kik ők? Egy oltári cuki jógás pár! Az AcroYoga egy olyan szintjét hozzák a fotókon, hogy az embernek azonnal kedve támad egy kis mutatványozáshoz. #couplegoals
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.