Egy ismert szőkeséggel randizik a Dawson és a haverok színésze, Joshua Jackson
május 20
Joshua Jackson és Diane Kruger Diane Kruger színésznő, modell 15cikk 3galéria 0videó Még több róla két éve szakítottak: a páros 10 évig volt együtt. A színésznőről a minap derült ki, hogy első babáját várja, most pedig az sem titok többé, hogy a Dawson és a haverok színésze is randizik.
Joshua Jackson választottja pedig a színésznő, tévés műsorvezető Alyssa Julya Smith!
Állítólag a páros már hónapok óta együtt van, ám egyelőre távkapcsolatban élnek: a lány Los Angelesben dolgozik, Joshua Jacksont New York-hoz kötötte egy szereplés, így akkor tudtak találkozni, amikor munka miatt a másik városba utaztak. Viszont most úgy fest, lassan össze is költöznek, mert Joshua a korábbinál sokkal több időt tölt majd az angyalok városában, véget ért ugyanis az előadás, amiben szerepet kapott a Brodway-en.
Szurkolunk nekik!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.