A Jurassic World legújabb előzetese olyan elképesztő, hogy azt fogod hinni, horrorfilmet nézel
május 7
A 90-es évek egyik legnagyobb sikerfilmje volt a Jurassic Park, amit nem sokkal később követett egy második, majd egy harmadik rész is. Noha mindkettő hatalmas nézettségre tett szert, az első mozi sikerét nem igazán tudták felülmúlni, így ezt követően 14 éven át inkább pihentették a sztorit. Egészen addig, míg végül 2015-ben Chris Pratt és Bryce Dallas Howard főszereplésével megjelent a Jurassic World, a régi filmek hangulatát idézve. Most pedig elkezdődött a visszaszámlálás, június 22-én ugyanis bemutatják a folytatást, ami még izgalmasabb lesz, mint eddig bármelyik!
A Jurassic World: Bukott birodalom legújabb előzetese viccesen kezdődik ugyan, de a videó hamar átvált komorabb, szinte már horrorisztikus stílusra. A sztori szerint Chris és Bryce karakterei visszatérnek a szigetre, hogy megmentsék Kéket, a raptort, ám rövidesen kiderül, hogy egészen más céljaik vannak megbízóiknak. Génmódosítással ugyanis olyan lényt teremtettek, amihez hasonlót még sosem láthattunk...
Az előzetes alapján nagyon izgalmas mozira készülhetünk; de azért úgy fest, Chris Pratt megvillantja benne humoros oldalát is!
Chris Pratt pedig jövő héten a Bosszúállók legújabb részében is feltűnik majd!
Hogy tetszett a cikk?
május 7
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.