Katalin hercegné őrülten csinos piros ruhában jelent meg: nem csoda, hogy kitűnt a tömegből
október 4
Míg Harry és Meghan elvonultak a királyi feladatok elől, és egyelőre Kanadában pihennek, addig Katalin hercegné és Vilmos herceg élete alaposan felpörgött. Sorra jelennek meg a hivatalos rendezvényeken, sőt, vasárnap este a BAFTA vörös szőnyegén ellopták a reflektorfényt is.
Legutóbb pedig Katalin és Vilmos Dél-Walesben jártak, ahol a hercegné gyönyörű piros ruhájával (nem meglepő módon) hamar kitűnt a tömegből. Az egészen vádliig érő ruhadarabhoz egy fekete övet és egy szintén fekete, hosszú szárú csizmát választott. Ez a szett bizonyítja, hogy az egyszerű darabok is lehetnek igazán csinosak; ráadásul nem is kell sokat költeni rájuk, hiszen Katalin hercegné is a Zarából vásárolta meg ruháját.
És természetesen ezúttal sem hiányozhatott róla különleges ékszere, aminek igazán mély jelentése van. Erről korábbi cikkünkben is olvashatsz:
Katalin hercegné pedig igazán jól szórakozott az eseményen, és még abban is benne volt, hogy bokszkesztyűt húzzon, és kipróbálja magát ebben a sportban.
A hercegné pedig nagyon menő kabátot választott piros ruhájához: ezt, és az elmúlt hetek gyönyörű szettjeit a galériában láthatod!
Hogy tetszett a cikk?
október 4
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.