Nagyon úgy fest, hogy Jamie Foxx és Katie Holmes szakítottak
Forrás: Getty Images
október 8
Katie Holmes és Jamie Foxx Jamie Foxx színész, énekes 24cikk 4galéria 1videó Még több róla párkapcsolatáról nem sokat lehetett tudni. Egyes pletykák szerint már évek óta együtt vannak, csak a nyilvánosság előtt rejtegették románcukat, és nagyjából egy éve lettek bátrabbak a kamerák előtt is. Azóta jelentek meg együtt eseményeken, kézen fogva andalgó fotók készültek róluk a tengerparton, sőt, egyes infók szerint már az esküvőt is fontolgatni kezdték.
Épp ezért ért mindenkit váratlanul, hogy a jelenlegi állás szerint mégis szakítottak. Jamie Foxx Jamie Foxx színész, énekes 24cikk 4galéria 1videó Még több róla az Oscar után ellátogatott Beyoncé és Jay-Z exkluzív partijára, ahová Jessica Szohr színésznő kísérte őt el. Az este folyamán pedig állítólag megemlítette azt is, hogy most már szingli.
Sőt, nem sokkal korábban egy gyermekkórházakat támogató gálán is részt vett Jamie Foxx Jamie Foxx színész, énekes 24cikk 4galéria 1videó Még több róla , ahol a színpadon egy fél órás beszédet tartott. Közben pedig rátért a kapcsolatokra, és egy résztvevő elmondása alapján mellékesen elárulta azt is, hogy ő maga is egyedülálló.
Utoljára december végén készült róla és Katie Holmes-ról közös fotó, és bár nem ez az első alkalom, hogy azt rebesgetik, Jamie Foxx Jamie Foxx színész, énekes 24cikk 4galéria 1videó Még több róla egyedülálló (pár hónapja más nők társaságában kapták lencsevégre), könnyen lehet, hogy most tényleg vége a kapcsolatuknak.
Pedig milyen szépek voltak együtt!
Hogy tetszett a cikk?
október 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.