Kedvencek mixelve: Barbie készült Hello Kitty-ből
május 20
A '80-as és '90-es évek lányai imádták gyerekkorukban a Barbie-t, de a 2000-es és 2010-es évek kislányai épp ugyanolyan lelkesen játszanak vele. Nem csoda, hiszen a Barbie-k folyamatosan fejlődnek, és mindig tartják a friss divatot.
Sőt, még film is készül Barbie-ról, ami nemsokára mozikba kerül.
Most ismét újítottak egyet a lányok örök kedvencén, ugyanis elkészült a Hello Kitty Barbie, ami ötvözi a kultikus cicafigurát a szintén ikonikus szőke babával.
A Mattel és a Sanrio koprodukciójából jött létre a Hello Barbie, akinek épp úgy a haja egyik oldalába van beletűzve a kis masni, mint Kitty-ébe, ruhái és kiegészítői pedig csupa cicás mintával vannak díszítve.
Mivel november 1-je Hello Kitty szülinapja, ezért ettől a naptól előrendelhető a limitált kollekció. Nézd, a doboza is milyen menő!
Barbie hírességek kinézetéből inspirálódva is született már. Itt van néhány olyan verzió, amit imádni fogsz:
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.