Hét könyv arról, hogyan nyaraltak régen az emberek
május 14
A nyaralás a régi időkben azoknak a kiváltsága volt, akik amúgy sem dolgoztak. A 20. századra azonban a középosztály is nyaralni kezdett, méghozzá egész nyáron. A nyaralás akkor még nem zsugorodott párnapos kiruccanássá, mint manapság; az embereknek valamiért több idejük volt, mint ma. Vagy azért, mert ők még az arisztokráciába tartoztak és továbbra sem dolgoztak, vagy azért, mert gyerekek voltak és tartott a nyári szünet, vagy pedig azért, mert betegek voltak és szanatóriumi kezelésre utalták őket. Ja és olyan is előfordult, hogy főállású családanyaként élték az életüket és a munkakörük 0-24-ben telt télen-nyáron. Akárhogy is, azok voltak csak az igazi, végtelenbe nyúló, klímaváltozás előtti (illetve annak okait éppen előidéző), önfeledt nyarak! És akkor még nem is ejtettünk szót a hozzájuk tartozó hol szerelmi, hol családi, hol bűnügyi történetbe illő bonyodalmakról.
Nem csoda, hogy olyan jólesik belefeledkezni ezekbe a regényekbe, ha éppen nyaral az ember, akkor azért, ha az irodában eszi a fene, akkor meg azért.
És főleg egy csomó mindent megtudunk belőlük a régi nyaralási szokásokról! Kattints a galériára, hogy megtudj néhány érdekességet arról, hogyan nyaraltak eleink:
Hogy tetszett a cikk?
május 14
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.