Kylie Jenner ruha nélkül pózol legújabb fotóján: megoszlottak a vélemények a képről
május 17
Kylie Jenner Kylie Jenner közszereplő, televíziós személyiség 166cikk 16galéria 2videó Még több róla szépségápolási termékei egyre nagyobb sikernek örvendenek, így most úgy döntött, ezt egy őrületes vakációzással ünnepli meg. Ezért barátnőivel (és persze a kis Stormival) elutazott egy mesebeli trópusi szigetre, ahol aztán sorra posztolja a fotókat és szelfiket. Egyes képek pedig igazán bevállalósra sikerültek.
Ilyen az is, amit tegnap posztolt magáról. Kylie Jenner luxus környezetben, egyetlen szalmakalappal a fején pózol a képen, teljesen meztelenül!
A fotót látva nem csak 10 millió lájkot kapott, de egyúttal rengeteg kommentet is. Testvérei agyondicsérték a képet, ahogy sok rajongója is, de azért néhányan beszóltak Kylie-nak. Volt, aki azt mondta, hogy a kislányának egy nap majd nagyon kellemetlen lesz látni ezeket a fotókat, mások pedig azt emelték ki, hogy ugyanezt a pózt és koncepciót egy másik influencer már régen megvalósította, Kylie Jenner Kylie Jenner közszereplő, televíziós személyiség 166cikk 16galéria 2videó Még több róla pedig csak lenyúlta az ötletét.
Összességében viszont leginkább azok a kommentek voltak fölényben, amelyek Kylie szuper alakját dicsérik! Íme még néhány fotó a nyaralásáról:
És neked feltűnt már, hogy Kylie és Kim stílusában mennyire nagy a hasonlóság?
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.