Travis Scott a Super Bowlon megerősítette volna, hogy eljegyezte Kylie Jennert?
május 20
Azt már tudni lehetett, hogy Scott különleges lánykérést tervezett, azonban akik tegnap végig figyelték a Super Bowl eseményeit, semmi olyasmit nem láttak, ami az eljegyzésre utalt volna. A fellépése közben nem ereszkedett térdre és úgy tűnt, nem ez volt számára a megfelelő időpont. Inkább azoknak volt szerencséjük, akik a telefonjukat nyomkodták, ugyanis érdekes fotók kerültek ki Travis Scott Instagramjára, amin Kylie pózolt egy méretes kővel ellátott gyűrűben.
A képek alapján pedig nagyon sokan azt gondolják, hogy titokban mégis megtörtént az eljegyzés. Nem is lenne meglepő, ha a pár kicsit kevesebbet osztana meg magánéletükről a közösségi oldalakon, hiszen eddig volt jónéhány negatív tapasztalatuk a családi körben.
Ami még ennél is érdekesebb, hogy Kylie is érdekes fotót posztolt tegnap az Instagramjára, amihez csak annyit írt:
“Baby #2?”
Tehát simán elképzelhető az is, hogy Stormi Websternek kistestvére lesz.
A jövőben biztos, hogy kiderül még néhány érdekesség a fenti fotókkal kapcsolatban!
Láttad már, hogy Kylie Jenner Kylie Jenner közszereplő, televíziós személyiség 166cikk 16galéria 2videó Még több róla nek van egy hasonmása is?
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.