Fény derült arra, miért szakított Lady Gaga és Christian Carino
május 21
A szakításuk előtt testbeszéd-elemzők is megvizsgálták a pár viselkedését, amiből szerintük egyértelműen az derült ki, hogy valami nincs köztük rendben. Közben pedig rengetegen azzal voltak elfoglalva, hogy Gaga valószínűleg szerelmes Bradley Cooperbe, köszönhetően az érzelmes fellépéseiknek és a Csillag születik című filmnek. Erre Lady Gaga Lady Gaga Énekesnő 197cikk 19galéria 14videó Még több róla reagált is:
Igen, az emberek felfedezhették az előadásban a szerelmet, de csak azért, mert azt akartuk, hogy ezt lássák. A Shallow egy szerelmes dal, a Csillag születik pedig egy romantikus történet.
- mondta Jimmy Kimmel műsorában.Az egyik ismerősük szerint Christian Carino viszont a kapcsolatuk utolsó néhány hónapjában eléggé féltékenyen viselkedett, rengeteg üzenetet írt neki és minden mozdulatáról tudni akart. A helyzet állítólag annyira elfajult, hogy már az énekesnő barátai is megutálták a párját.
A pár egyébként két évig volt együtt.
Arra is kíváncsi vagy, hogyan nézett ki Lady Gaga Lady Gaga Énekesnő 197cikk 19galéria 14videó Még több róla és Bradley Cooper az Oscar-gálán?
Hogy tetszett a cikk?
május 21
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.