Lady Gaga megtörte a csendet: válaszolt a pletykára, miszerint szerelmes lenne Bradley Cooperbe
május 17
Sokak szerint ugyanis az Oscar-gálán előadott produkciójuk alatt szerelmesen néztek egymásra, ráadásul a találgatásokra az is rátett egy lapáttal, hogy Lady Gaga Lady Gaga Énekesnő 197cikk 19galéria 14videó Még több róla és vőlegénye szakítottak. Az egykori Spice Girl, Mel B teljesen kiakadt az énekesnőre emiatt.
Eddig azonban egyikük sem nyilatkozott a témáról, most viszont Lady Gaga Lady Gaga Énekesnő 197cikk 19galéria 14videó Még több róla megtörte a csendet és reagált a pletykákra.
Szerda este szerepelt Jimmy Kimmel műsorában, ahol végre tisztába tette az ügyet:
“Igen, az emberek felfedezhették az előadásban a szerelmet, de csak azért, mert azt akartuk, hogy ezt lássák. A Shallow egy szerelmes dal, a Csillag születik pedig egy romantikus történet.”
- mondta.“Művész vagyok, szerintem jó munkát végeztünk - átvertünk titeket!”
Gaga azt is elmondta, hogy Bradley-nek komoly elképzelése volt az Oscaros fellépésüket illeőten, ő pedig át is adta neki az irányítást. Állítása szerint egész héten nagyon keményen dolgoztak annak érdekében, hogy jól sikerüljön a produkció.
A teljes beszélgetést itt tudod megnézni angol nyelven:
Neked mi a véleményed: tényleg pusztán színészkedtek?
Íme néhány fotó Lady Gagáról és Bradley Cooperről, ami az Oscar-gálán készült:
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.