5 mód, hogy újra fellobbantsd a szerelem lángjait
május 19
A gond akkor kezdődik, ha elkezdtek egymással szemben passzívan viselkedni.
A legtöbb kapcsolat azért laposodik el, mert sokan nem mernek erről nyíltan beszélni a párjukkal. Azért, hogy újra beleszeressetek a másikba, keményen meg kell dolgozni”
Ez pedig csakis azon múlik, te mit teszel érte. Szakértők osztják meg a tippjeiket, amiket ők javasolnak a klienseiknek annak érdekében, hogy újra fellobbanjanak a lángok.
Csinálj programot a párod nélkül
Stephen Snyder párkapcsolati tanácsadó szerint gyakori probléma, hogy túlságosan összenőnek a párok és egymás nélkül nem is mennek sehova. Pedig ettől függetlenül két különböző ember vagytok és lássuk be, elég idegesítő, ha olyan helyekre vonszoljátok el egymást, ahova a másiknak nincs is kedve menni.
Utazzatok el együtt!
Á, a jól bevált környezetváltozás! Igen, Porter szerint egy közös kiruccanás sokat segíthet abban, hogy kiszabaduljatok a mindennapok stresszhelyzeteiből és csak egymással foglalkozzatok.
Hallgatni arany
A mondás pedig igaz: ha ugyanis figyeltek egymásra és tényleg nem kotyogtok bele a másik monológjába, sokkal többet tudtok egymással beszélgetni, és olyan dolgok is szóba fognak kerülni, amelyekről lehet, hogy korábban nem esett szó.
Nem értetek egyet? Szuper!
A különböző identitás hangsúlyozására tökéletes a vita vagy legalábbis az, ha elismeritek, hogy bizonyos dolgokban eltér a véleményetek. Lehet, hogy elsőre pont úgy tűnik, ez eltávolít titeket egymástól, valójában inkább az ellenkező hatást váltja ki, hiszen a saját igényeidet is figyelembe veheted és rengeteget tanulhatsz.
A munka helye a munkahely
Ha otthon is az e-mailjeidet olvasgatod, biztos, hogy nem tudsz egy jót beszélgetni a pároddal, és tuti, hogy stresszesebb leszel. Azzal nincs gond, ha hiperventillálsz kicsit, amikor valaki felhúzott az irodában, de törekedj arra, hogy tényleg csak a leglényegesebb dolgokat mondd el a párodnak, ami a munkával kapcsolatos. Inkább csoportosítsd máshova az energiáidat.
Olvasnál még a témában?
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.