Több hónapig küzdöttem a lefolyódugulással, végül négy hiperegyszerű, filléres ötlet oldotta meg
május 17
Megtudtam (persze utólag könnyű okosnak lenni, de magamtól is rájöhettem volna, ha egy kicsit megállok gondolkodni az állandó rohanásban), hogy a dugulásnak többféle oka lehet – mármint többféle szennyeződés okozhatja. És a különbözőfajta koszokra más-más gyógymód dukál. Most végigveszem a lehetséges koszfaktorokat, amelyek eldugíthatják a lefolyót és elmondom, melyikre milyen természetes alapanyag vált be nálam, de annyira, hogy a vendégeim soha nem szereztek tudomást az aznap délelőtti dilemmámról.
Konyhai mosogató
Zsír, olaj vagy más zsiradékfajta: ezek a legjellemzőbb felelősei a konyhai dugulásnak, például a serpenyőből mosogatás közben a lefolyóba távozó olaj. Ahogy ugyanis a lefolyócsatornán távozik, a zsír kihűl, megmerevedik és „bevonja” a csövek belsejét, egészen addig, amíg arra nem leszel figyelmes, hogy csigalassan folyik le a víz vagy egyáltalán nem.
Ételmaradékok: ezek könnyen beragadhatnak ott, ahol a lefolyócső vesz egy éles kanyart a mosogató alatt.
Fürdőszobai mosdó, fürdőkád, zuhanylefolyó
Haj: hát persze. A hajszálak könnyen „eltűnnek a süllyesztőben”, felgyűlnek a lefolyócsőben és onnan aztán nem mindig könnyű eltávolítani őket.
Szappanüledék: A zsíros szappanok maradékai a konyhai zsírhoz hasonlóan bevonják a csövek belsejét. Időnként még károsítják is a berendezést.
És most jön a megoldás – ha már diagnosztizáltad a problémát, akkor vess be annak megfelelő (vegyszermentes) lefolyótisztító eszközt!
(A galéria alatt, ha még kicsit tovább görgetsz, megelőző tippeket is találsz.)
Természetesen a legfontosabb ezen a téren is a megelőzés – így vedd elejét a dugulásnak természetes módon:
1. Ne önts zsírt vagy olajat a lefolyóba. Akár szalonnazsír, akár kókuszolaj áll a serpenyődben, várd meg, amíg kihűl és megdermed, majd a kommunális szemétbe dobd. Mondanunk sem kell, hogy a fáradt olajat el is viheted az erre létesült gyűjtőhelyekre.
2. Ne csapvízzel öblítsd le a zsírt – a fenti okokból.
3. Azt se hagyd, hogy az ételmaradékok és zöldséghéjak a lefolyón keresztül távozzanak. Amúgy korábban adtunk néhány tippet, hogyan lehet minél hatékonyabban csökkenteni a maradékok képződését. A zöldséghéjakból pedig csipszet (!) vagy leveskockát is készíthetsz házilag, esetleg komposztálhatod őket.
4. Szerelj be hajszűrőt a fürdőszobába. Mindig takarítsd el a lehullott hajszálakat a mosdókagylóból és a fürdőkádból.
5. Havonta egyszer öblítsd át a lefolyóidat sóval és forró vízzel, hogy megelőzd a zsír lerakódását és lehetővé tedd, hogy akadálytalanul távozzon a víz a szennyvízcsatornába.
brendid.com
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.