Leszbikus lesz a Jégvarázs Elsája? A rendező végre megszólalt!
május 14
Még várni kell a Jégvarázs második részére: sokak kedvenc meséjének folytatása 2019 novemberében érkezik, a készítők pedig korábban azt ígérték, hogy mindenben túlszárnyalja majd az első részt.
Ám egyre nagyobb az izgalom, méghozzá egy váratlan fordulat miatt! Még 2016-ban kezdődött a Twitteren egy mozgalom: a #GiveElsaAGirlfriend hashtaggel indult egy kampány azért, hogy Jégvarázs Elsája a következő részben kaphasson egy lányt, egy barátnőt, így ő legyen az első, saját neméhez vonzódó Disney-hercegnő.
A mesében egyébként nem ez lenne az első ilyen szál: a vállaltan a saját neméhez vonzódó Jonathan Groff volt az egyik főhős szerelmének a hangja, sőt, a filmbeli boltos Oaken is egyértelműen homoszexuális.
De térjünk vissza a folytatáshoz: Jennifer Lee társrendező nemrég a Huffington Postnak nyilatkozott azzal kapcsolatban, mit szólna ahhoz, ha Elsa a saját neméhez vonzódna:
Nagyon sokat jelent nekünk az, hogy ennyi mindent beszélnek a filmünkről. Ez párbeszédet teremt, ami nem is csoda, hiszen Elsa egy csodálatos karakter, aki sok mindenkihez szól. Arról, hogy merre induljunk, nagyon, de nagyon sokat beszélgetünk, és igencsak lelkiismeretesek vagyunk ez ügyben. Még meglátjuk!
Szóval nincs kizárva, hogy elég nagy fordulatot vesz sokak kedvenc Disney-meséjének a története. Ezt pedig sokan támogatnák, többek között az Elsa hangját adó Indina Menzel is, aki 2016-ban remek dolognak tartotta a petíciót.
Te mit szólnál hozzá?
Metro.uk
Hogy tetszett a cikk?
május 14
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.