Aretha Franklinnek állított emléket Madonna
május 15
Az MTV VMA színpadára állhattak augusztus 20-án a legtrendibb zenészek, a fiatal felfelé ívelő csillagok, és olyan legendás világsztárok is, mint Madonna Madonna énekesnő, színésznő 86cikk 8galéria 5videó Még több róla . A popdíva díjakat adott át, tőle kapta Camilla Cabello a neki járó szobrot, és Madonna Madonna énekesnő, színésznő 86cikk 8galéria 5videó Még több róla még egy beszédet is mondott, amelyet Aretha Franklinnek dedikált, ugyanis a soul énekesnő múlt héten hunyt el 76 évesen.
Az MTV VMA színpadán árulta el Madonna Madonna énekesnő, színésznő 86cikk 8galéria 5videó Még több róla , hogy mielőtt híres lett, egy meghallgatáson Aretha Franklin egyik dalát énekelte el, hamarosan pedig ez hozta meg neki a sikert, így kifejezetten kedves volt számára az énekesnő. Bár a meghallgatáson nem kapta meg a Natural Woman eléneklése után a szerepet, a darab producerei felfigyeltek rá, és hamarosan Párizsba repítették, majd elkezdték befuttatni.
Madonna Madonna énekesnő, színésznő 86cikk 8galéria 5videó Még több róla hozzátette, a soul királynője nélkül ő sem lett volna híres, és megköszönte, hogy Aretha annyi embernek adott bátorítást és sok jót a zenéjével.
Madonna Madonna énekesnő, színésznő 86cikk 8galéria 5videó Még több róla először nyilatkozott arról, hogy szerinte Aretha és az ő zenéje segítette abban, hogy világszerte ismert sztár lehessen, ettől pedig jó pár rajongó könnyezni kezdett.
Láttad már Madonna Madonna énekesnő, színésznő 86cikk 8galéria 5videó Még több róla családjáról a friss képeket? Ha még nem, nézd meg a galériában.
Hogy tetszett a cikk?
május 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.