Tanulj a hibájukból! 5 magyar nő elmesélte, mik voltak azok a piros jelzések, amiket nem szúrtak ki az ismerkedés kezdetén
Forrás: Excsajok szelleme c. film
május 15
Amikor megismersz egy srácot, te is hajlamos vagy szemet hunyni bizonyos dolgok felett, igaz? Hiszen nem ismered még annyira, így nem tudhatod, egy-egy elejtett mondat mire utal, ráadásul mindenki azt hangoztatja, hogy muszáj esélyt adni a szerelemnek. Csakhogy vannak jelek, amiket nem lenne szabad figyelmen kívül hagynod! Most öt magyar lány mesélte el, melyek voltak azok a dolgok, amiket rögtön észre kellett volna venniük a randipartnerük viselkedésén, de csak utólag látták tisztán a képet.
Kata (25) ma már tudja, hogy a pasinak nem volt erőssége az őszinteség, de az ismerkedésük kezdetén még nem jutott ez eszébe.
„A srác az első randinkon elmesélt egy történetet arról, hogy miért és hogyan mondott fel a korábbi munkahelyén. Aztán valószínűleg elfelejtette, hogy ezt már elmondta, mert a második találkozón újra előjött a téma, ezúttal viszont teljesen máshogy történt minden. De több ilyen sztorija is volt, ami az idő múlásával fokozatosan változott, viszont én akkor még nem gondoltam rosszra. Néhány hónap együttlét után viszont rá kellett jönnöm, hogy iszonyat hazudós típus, és nem sok őszinteségre számíthatok tőle, úgyhogy szakítottam vele.”
Diána (26) a személyi edzőjével kezdett el randizgatni, noha sejtette, hogy imád másokkal flörtölni.
Már akkor láttam, hogy sok csaj veszi körül Imit, amikor megismertem, de még így is nagyon jól esett, hogy mégis engem hívott el randizni. Aztán úgy két három randi után, amikor kezdtem megkedvelni, feltűnt, hogy bár állítása szerint komoly kapcsolatot keres, ugyanúgy flörtölget másokkal a teremben, sőt, egyszer még telefonszámot is cserélt valakivel. Nem gondoltam rosszra, hiszen edzőként dolgozik, bármilyen oka lehetett a számcserének, de szívem mélyén sejtettem, hogy nem az a hűséges típus. Végül egy hónap után ez sajnos be is igazolódott, én pedig válthattam termet.
Panna (28) úgy érezte, megtalálta a tökéletes pasit, de ma már tudja, hogy ilyen nem létezik.
„András egyszerűen tökéletesnek tűnt, jóképű volt, nagyon vicces, sikeres a munkájában. Hetekig találkozgattunk, én pedig szép lassan belezúgtam, így sosem gondolkodtam el azon, vajon mi lehet az oka annak, hogy 37 évesen még nem volt egy évnél hosszabb kapcsolata. Abból is csak egy. Azt hittem, nem találta meg az Igazit, és majd mellettem megkomolyodik. Végül amikor egyik napról a másikra váratlanul eltűnt, rájöttem, hogy ő az a típus, aki sosem fog elköteleződni...”
És mi van akkor, ha egy srác kritikát mond a külsődről a randin? Juditnak (20) elsőre fel sem tűnt, később viszont emiatt dobta a pasit.
Volt egy pasi, aki rögtön az első randinkon megjegyezte kedvesen, hogy ő imádja a magas sarkú cipőket, és szerinte nekem is jól állna. Majd a második találkozón közölte, hogy szerinte túl sok sminket használok a szememhez, és hogy a hosszú haj minden lánynak jól áll. Minden találkán volt egy megjegyzése, de olyan ügyesen adta elő, hogy sosem érződött negatív beszólásnak. Végül egy hónapig bírtam az állandó kritizálást, és dobtam a pasit. Sose jöjj össze olyan férfivel, aki már az első órában meg akar változtatni!
A Facebookra még nem szabad semmit sem alapozni, nyomozni pedig pláne tilos, de azért jó, ha nyitott szemmel jársz. Legalábbis ezt javasolja Flóra (24).
„Ismerkedni kezdtem egy pasival, és miután bejelölt a Facebookon, gondoltam, megnézem az adatlapját. Az ismerősei rejtve voltak, a falán pedig hébe-hóba egy-egy saját bejegyzése volt, még a szülinapjára se érkezett neki semmi poszt. Nem tulajdonítottam ennek jelenséget. Ma már azt mondom, kellett volna. Mint később kiderült, a falán voltak bejegyzések, de minden úgy volt beállítva, hogy rajta kívül senki se láthassa őket; egy közös ismerősünktől tudtam meg hónapokkal később, hogy azért, mert egyszerre több lánnyal ismerkedett, és nem akarta, hogy tudomást szerezzünk egymásról.”
Ezek után nem is kérdés, érdemes kellőképpen odafigyelni bizonyos jelekre! Egy másik gyakori téma az, hogy mennyi idő után ideális sort keríteni az első szexre, néhány nő pedig azt is elárulta, mi történt, amikor az első randin feküdtek le a pasival:
Hogy tetszett a cikk?
május 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.