15 megszívlelendő idézet a 30 éve elhunyt Márai Sándortól
május 14
1989. február 21-én az akkor 88 éves Márai Sándor San Diegóban egy pisztolylövéssel véget vetett az életének. Ekkor már sokat betegeskedett, feleségét három éve eltemette, fogadott fia is meghalt. Egész életében sokat élt külföldön – Párizsban, Olaszországban, New Yorkban –, fiatalkorában is, aztán 1948-ban örökre elhagyta Magyarországot. Mégis, vagy talán éppen ezért, keservesen kötődött a hazájához, nem kevésbé a magyar nyelvhez.
Ő az egyik legismertebb magyar író külföldön; legendás regénye, A gyertyák csonkig égnek fényes karriert futott be angol, olasz, német és francia kiadásban, és emellett még több tucat művét lefordították olyan nyelvekre, mint a dán, az izlandi vagy az urdu. Szeretett írni, regényt, verset, cikket, naplóbejegyzést, jellegzetes, emelkedett, néha patetikus stílusa ezer közül felismerhető. Most néhány fontos mondatot gyűjtöttünk össze ebbe a galériába Márai életművéből, ezekkel az idézetekkel emlékezünk meg az egyik legkülönlegesebb magyar íróról.
Hogy tetszett a cikk?
május 14
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.