Megan Fox 5 éve nem csinált ilyet a nyilvánosság előtt
április 18
A sztárpár még 2015-ben jelentette be, hogy elválnak, de pár hónappal később kibékültek és megfogant harmadik gyermekük, Journey River.
Megan és Brian utoljára 2014-ben, a Ferrari 60. évfordulójának rendezvényén mutatkoztak egymás társaságában. Most azonban elérkezettnek látták az időt, hogy újra kéz a kézben jelenjenek meg, amelynek természetesen nemcsak a fotósok, hanem a rajongók is nagyon örültek.

A 33 éves színésznő – akit 2020-ban több filmben is láthatunk majd – a #Fight4TheAmazon jótékonysági eseményen vett részt férjével, akivel lenyűgözően festettek egymás mellett. Azon kevés hollywoodi párok közé tartoznak, akiknek sikerült bebizonyítania, hogy attól, mert valami elromlik, még meg lehet javítani. A három gyerekes sztár egy korábbi interjúban elárulta, hogy a figyelem és a kommunikáció segített rendbe hozni a házasságukat.
Megan az eseményre egy testhez simuló, szatén Blumarine ruhát viselt, amelyben egyszerűen tökéletes volt.

Ha kíváncsi vagy Megan lenyűgöző bugyikollekciójára, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
április 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.