Felvétel: Meghan és Katalin úgy kuncog, mint két kamaszlány
február 7
A két hercegné a brit királyi család több tagjának társaságában vett részt azon az ünnepségen, amit Károly herceg tiszteletére rendeztek, akit ötven éve ruházott fel édesanyja, II. Erzsébet hivatalosan a walesi hercegi címmel. Karácsony óta ez volt az első alkalom, hogy Vilmos, Harry és feleségeik négyesben együtt vettek részt hivatalos programon, és aki arra várt, hogy feszült viszonyra utaló jeleket láthat majd, annak csalódnia kellett. A két hercegné úgy kuncogott együtt, mint két kamaszlány. Az alábbi videón látható, ahogy 1:47-nél Katalin odasúg valamit Meghannak, majd együtt nevetgélnek egy jót:
Korábban olyan pletykák terjedtek el, hogy a sógornők nem találták meg a közös hangot és nem különösebben kedvelik egymást. Vannak, akik ezzel magyarázták azt, hogy Harry és Meghan nem maradtak a Kensington-palotában, ahol Vilmos és Katalin is élnek, hanem Windsorba költöztek. Mindenesetre nem kell sokáig várni a következő a csodálatos négyes következő közös nyilvános szereplésére: március 11-én a Nemzetközösség napján a Westminster Apátságban jelennek majd meg együtt. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.
Mire számíthat Meghan a terhessége alatt és gyermeke születése után?
Galéria / 11 kép
Királyi hagyományok, amiket Meghan hercegnének be kell tartania a terhessége alatt és után
Hogy tetszett a cikk?
február 7
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.