Katalin hercegné válaszából kiderül, hogyan viszonyul Meghan hercegnéhez
május 20
Már egy ideje egyre többet hallani arról, hogy Meghan hercegné megjelenése óta Harry és Vilmos kapcsolata sokat változott. A két testvér hamarosan jóval távolabb költözik egymástól, hiszen míg Vilmos egy nap király is lehet, addig öccse hatodik a trónöröklési rendben. Emiatt ő és Meghan úgy döntöttek, gyermekük érdekében a palotától távolabb telepednek le.
Ezek után viszont azt állították, hogy Meghan hercegné és Katalin hercegné kapcsolata sem éppen rózsás. Persze elég csak egy pillantást vetnünk rájuk, és láthatjuk, hogy mind stílus, mind viselkedés terén egészen más személyiségek. Ezt első hivatalos megjelenésükkor testbeszéd-elemzők is kivesézték:
Azonban egyre többen vélték úgy, hogy nem kedvelik egymást, sőt, feszült közöttük a légkör. Most viszont Katalin hercegné egyszer és mindenkorra megválaszolta a kérdést. Tegnap Vilmos herceggel a Leicester Egyetemre látogattak el, ahol valaki megkérdezte tőle, mit szól Meghan hercegnéhez, valamint a várandósságához. Ő pedig elárulta, hogy nagyon izgatott már a kisbaba érkezése miatt, és hogy milyen csodálatos is ez az időszak a gyerekvállalásra. Alig várja, hogy gyerekeik együtt játszhassanak.
Egy unokatestvér Györgynek és Saroltának, na meg persze Lajosnak. Igazán csodálatos lesz!
Katalin hercegné ezek után saját gyermekeiről is beszélt, és arról, hogy Lajos herceg már 7 hónapos, és rengeteget nőtt az elmúlt időszakban. Állítólag egyébként Meghan hercegnével is több időt tölt, mióta várandós, és együtt készülnek a kisbaba érkezésére. Remélhetőleg miután távolabb költöznek egymástól, a kapcsolatuk még jobbá válik, és gyakran találkoznak majd egymással.
Meghan hercegné pocakja pedig már szépen kerekedik!
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.