Meghan Markle nem hívta a meg a testvérét az esküvőjére – de vajon miért?
Forrás: Getty Images
május 15
Thomas Markle, Meghan 51 éves bátyja, pontosabban féltestvére, mert csak az édesapjuk közös, az anyukájuk nem.
Állítólag Thomas elég sokat pletykálkodik személyesebb jellegű ügyekről, többet, mint kellene, így Meghan nem szeretné, ha ez a hercegi esküvővel kapcsolatban is megtörténne. Ráadásul, volt, hogy az újságíróknak is elárult pár titkot, amivel kihúzta a gyufát a családnál. Egyébként a férfinek is idén lesz az esküvője, de azt nem lehet tudni, hogy azon Meghan ezek után részt vesz-e.
Meghan Markle és Harry herceg május 19-én kötik össze az életüket, és kiderült, hogy a pár lovaskocsival parádézik majd végig a ceremónia utcán, hogy az érdeklődők is részesei lehessenek életük egyik legfontosabb napjának. A vendégvárás délben kezdődik majd, a ceremónia pedig délután 1-kor a Szent György-kápolnában, és utána keresztülmennek egész Windsoron, mielőtt a palotába megérkeznének. A hatalmas eseményt már nagyon várják a britek, amióta kiderült, hogy Meghan és Harry összeházasodnak, és azóta azt találgatják, milyen ruhát visel majd, milyen lesz a haja és a sminkje Meghannak.
Te várod már a ceremóniát?
Hogy tetszett a cikk?
május 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.