A Fox Kids 15 legjobb meséje: gyerekként imádtunk őket!
május 19
Amikor gyerekként mesét akartunk nézni, nagyjából három lehetőségünk volt. Az egyik, hogy felkeltünk minden hétvégén hajnalok hajnalán, hogy le ne maradjunk a Kölyökklubról. A második, hogy lelkesen gyűjtögettük a videókazettákat, és addig néztük újra meg újra a kedvenceinket, míg kívülről nem fújtuk minden mondatukat. A harmadik pedig a mesecsatorna volt, amire a szüleink előfizettek.
Nagyjából háromféle ember létezik, hiszen volt, aki a Nickelodeonra esküdött, volt, aki inkább a Cartoon Network-ön nőtt fel, és ott voltak azok, akik a Fox Kids csatornáért rajongtak (ami később Jetix, majd Disney Channel lett). Első körben az utóbbi csapatot hívnánk egy kis nosztalgiára, ugyanis utánajártunk, mik voltak azok a mesék, amiket mindenki imádott a Fox Kidsen! Az alábbiakat tuti, hogy te is nézted!
És ugye, hogy milyen jók voltak?
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.