A film, amit valódi oroszlánokkal forgattak, CGI nélkül: a Mia és a fehér oroszlán igazán különleges lett
május 17
Mától kerül mozikba a Mia és a fehér oroszlán című film, aminek különlegessége, hogy a készítők valódi állatokkal forgattak. Nem CGI-nek köszönhetjük Charlie-t, a fehér oroszlánt; ő valóban létezik, és a kamerák előtt cseperedett fel öt másik állat társaságában. Három éven át készült a film, és egy oroszlánsuttogó, Kevin Richardson felügyelte az egész forgatást, hogy mind az emberek, mind az állatok biztonságban legyenek. Emiatt kizárólag a két gyermek főszereplő, valamint ő léphetett kapcsolatba az oroszlánokkal.
Spoilerektől mentesen eláruljuk, mire számíthatsz a filmtől, ami biztosan minden szívet megdobogtat!
A történet főszereplője a 10 éves Mia, aki családjával Londonból Dél-Afrikába költözik, miután nagyapja halála után megörökölnek egy oroszlán farmot. A kislány persze egyáltalán nem akar itt élni, hiszen barátai és egész élete a nagyvárosba köti őt, itt pedig még a többi gyermek sem fogadja be. Ekkor születik meg a gyönyörű, hófehér oroszlán, ami igazi ritkaságnak számít. A kislány már az első pillanattól oda van az állatért, de ezt magának sem akarja bevallani, így igyekszik távolságot tartani tőle. Egészen addig, míg egyértelművé válik, hogy Charlie ragaszkodik hozzá, és keresi a társaságát.
Fokozatosan egyre erősebb barátság alakul ki közöttük, azonban a szülők számára egyértelmű, hogy ez nem tarthat örökké. Charlie ugyanis egy vadállat, egy oroszlán, akinek nem a négy fal között lenne a helye.
Előbb-utóbb megpróbál majd megenni
- mondogatják neki állandóan, noha Mia ezt nem hajlandó elhinni.Így amikor Charlie egy bizonyos életkor után megnő, a szülők a kerítések mögé zárják őt, és megtiltják Miának, hogy bemenjen hozzá. De tényleg megálljt lehet parancsolni egy igaz barátságnak állat és ember között? Tényleg nem számít, hogy valaki már születése óta részt vett egy állat életében, ha természetéből fakadóan vadállatról beszélünk? A film bebizonyítja, hogy van, amikor valóban történnek csodálatos dolgok, és a szeretet, a barátság óriási erővel bír.
Ez leginkább akkor mutatkozik meg, amikor Mia megszökik a fehér oroszlánnal, hogy biztonságba juttassa őt, vissza, a szabadba. A filmet már csak azért is érdemes minél több embernek megnézni, mert felhívják a sztorival a figyelmet a vadon élő oroszlánok fontosságára, és mindarra a sok veszélyre, ami leselkedik rájuk. Ugyanis az elmúlt években sajnos rohamosan csökken a számuk, sok esetben azért, mert emberek szórakozás céljából leölik őket. A film nagyon őszintén hívja fel erre a figyelmet, így aki egy kicsit is szereti az állatokat, azonosulni tud Mia karakterével.
Ami némileg zavaró volt a filmben, hogy Mia bátyját egy olyan fiú alakította, aki sokkal fiatalabbnak nézett ki filmbeli testvérénél. Ez kicsit összezavarhatja a nézőt, hiszen egy ideig nehéz megérteni, hogy milyen báttyról beszélnek, amikor egy nővért és egy kisfiút látunk. Abban a tekintetben viszont érthető, hogy amikor a forgatás elkezdődött, mindkét gyermek három évvel fiatalabb volt, és azt, hogy ki milyen tempóban változik, nehéz megjósolni.
A film bővelkedik izgalmas jelenetekben, bár egyes részei kicsit tündérmesére hajaznak, és nehéz elhinni, hogy egy oroszlán nyugodtan sétál más emberek mellett, vagy csendesen utazik egy autó hátsó részében. Mindenesetre ha ettől eltekintünk, és úgy nézzük a filmet, hogy egy kicsit kilépünk a valóságból (amiben sokat segít, hogy tényleg egy élő oroszlánt látunk), nagyon gyorsan magával ragad minket a sztori.
Ha imádod az állatokat, a Mia és a fehér oroszlán filmet kár lenne kihagynod!
Hogy tetszett a cikk?
május 17
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.