Mindenkinek most tűnt fel: nem három, hanem négy Jonas-testvér van
február 8
A hétvégén sor került Nick Jonas Nick Jonas énekes, színész 27cikk 0galéria 2videó Még több róla és Priyanka Chopra esküvőjére, ami körül nem kis felhajtás volt. Már önmagában a tény, hogy nem egy délután zajlott az esküvő, hanem egy egész hétvégén, arra utal, hogy hatalmas partira került sor. Először egy keresztény esküvőt tartottak, majd egy hindu ceremóniát is, és alaposan megünnepelték azt, hogy férj és feleség lettek.
Az esküvőn pedig készült egy fotó a Jonas-testvérekről is, akiket tinikorodból te is biztosan jól ismersz. Jonas Brothers néven filmekben és sorozatokban is szerepeltek, valamint számtalan slágert írtak, amik anno meghódították a toplistákat. Már egy jó ideje nem zenélnek együtt, de ettől még nagyon szoros a kapcsolatuk. Azonban a közös fotójuk alapján mindenkinek ugyanaz jutott eszébe:
Hogy valójában nem három, hanem négy Jonas-testvér van! Nicknek, Joe-nak és Kevinnek ugyanis van egy kisöccsük is, aki már nem is olyan kicsi. Amikor még együtt zenéltek, Frankie Jonas többször is feltűnt testvérei oldalán, ám az elmúlt tíz évben eltűnt, és nem is nagyon lehetett hallani róla a médiában. A srác most 18 éves, és bátyjaihoz hasonlóan ő is szeret zenélni - legalábbis az Insta-profilja erről árulkodik.
Hollywoodban akad még néhány híresség, akiknek testvéreit nem nagyon láttuk eddig.
Hogy tetszett a cikk?
február 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.