Nicolas Cage kéz a kézben jelent meg 30 évvel fiatalabb barátnőjével
október 6
Nicolas Cage Nicolas Cage színész 4cikk 0galéria 0videó Még több róla nek sajnos nem csak a karrierje egy kész hullámvasút, a szerelemben is elég gyakran esik meg nála az egyszer fent, egyszer lent. Tavagy például azzal került a lapok címoldalára, hogy 4 nappal azután, hogy feleségül vette barátnőjét, a sminkes Erika Koikét, máris beadta a válási papírokat.
Erika ezzel a színész negyedik felsége lett, de figyelem, most úgy tűnik itt az újabb jelölt, Nicolas Cage Nicolas Cage színész 4cikk 0galéria 0videó Még több róla ugyanis ismét szerelmes. A szóban forgó hölgy ezúttal Riko Shibata, akivel a sztár New York utcáin sétálgatott kéz a kézben, mikor elcsípték őket a paparazzik.
A színész és a lány között egyébként 30 év a korkülönbség, hiszen a fiatal lány még csak 26 éves, míg Cage már az 56-ot tapossa. Rikoról ennél több egyelőre még nem derült ki, ahogy azt sem tudni, mióta alkatnak egy párt a sztárral, az viszont már biztos, hogy a színész valamiért elvitte a lányt abba a New Orleans-i temetőbe, melyben még 2010-ben vásárolta meg előre saját sírhelyét. Bizarr, nem?
Hogy tetszett a cikk?
október 6
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.