7 nő elmesélte, miből vették észre, hogy a pasijuk kiszeretett belőlük
május 18
Amikor egy kapcsolat a végéhez közeledik, nem könnyű tisztán látni a helyzetet, és felismerni az erre utaló jeleket. Sokszor csak utólag, hetek vagy hónapok elteltével válik egyértelművé, miből lehetett volna sejteni, hogy az egyik fél már nem szerelmes. A Redditen is felmerült ez a kérdés, a felhasználók pedig őszintén elárulták, ők miből vették észre, hogy a pasijuk részéről már elmúltak a gyengéd érzelmek.
Már nem beszélt a közös jövőnkről, pedig korábban állandóan ez volt a téma.
"Az esti összebújások helyett mindig háttal feküdt nekem az ágyban. Rögtön lefeküdt aludni a vacsora után. A telefonját rezgőre állította, vagy kikapcsolta, és elrejtette előlem. Nem is beszélgettünk már vacsora közben az alap dolgokon kívül semmiről. Nem vágyott szexre, vagy ha mégis, ezek rövidek voltak. Nem is akart 'dolgozni a problémákon', egyáltalán. Kicsit sem érdekelte, amikor felhoztam, hogy valami nem oké. Nem érdekelték az ünnepek, szülinapok, utazások, semmi. Lényegében teljesen elzárkózott tőlem, a családomtól, stb. Végül megtudtam, hogy a pénzét másik számlára utaltatta, vásárolgatott, új lakást nézett ki magának, és igen, fél éve már valaki mással randizgatott. A legvégéig mit sem sejtettem erről."
Nem érdekelte, hogy születésnapom van, és azt sem mondta már, hogy 'szeretlek'. Egy idő után már akkor se, ha én mondtam előbb.
"Vitatkozni kezdett velem a semmiért. Például, egyik péntek este kitaláltuk, hogy elmegyünk egy bizonyos étterembe. Megkértem, hogy telefonáljon oda, és foglaljon asztalt, mert tudtam, hogy sokan lesznek, de közölte, hogy nem akar, csak állítsunk oda. Mondtam, hogy azért érdemes lenne előre tervezni, ha sokat kéne várni (általában így van), mire ideges lett, és kiabálni kezdett velem. Az ilyen apró szituációkat hatalmas problémákká változtatta, és veszekedni kezdett. Egy idő után rájöttem, hogy így akarja elérni, hogy szakítsak vele, mert ő nem meri megtenni. Mindezt azért, mert megismert egy másik lányt, akivel sok időt töltött, és azt hiszem így akart 'tisztán' kijönni a szakításból."
Sosem ért rá beszélgetni velem. Nem becézett, hanem a teljes nevemen szólított. És még az üzeneteimre sem akart válaszolni.
"Közönyös lett: nem érdekelte, ha lemondott egy közös programunkat, nem akart velem enni, nem foglalkozott azzal sem, hogy bementem a szobába. Ha szóba hoztam, türelmetlen és ideges lett. [...] Úgy éreztem magam, mint amikor anya és apa az idősebb tesómat kérték meg, hogy vigyázzon rám, miközben ő igazából a barátaival akart bulizni. Mintha folyton a kötelességeire emlékeztettem volna. Szörnyű volt, és minél inkább próbáltam közeledni hozzá, annál jobban eltávolodott tőlem."
Ritkábbak lettek az együttlétek, összebújás helyett háttal aludt nekem. Alig köszönt, amikor hazaértem, és nem adott csókot, ha munkába mentem. Amikor feldúlt voltam, a beszélgetések helyett egy idő után semmibe vett, úgy éreztem magam, mintha teher lennék. Míg korábban a közös jövőnkről beszélgettünk, addig egy idő után a saját terveit hangoztatta, nélkülem. Sokszor gúnyolódott is rajtam. A szexre nyitott volt, de a szeretkezésre nem. Lényegében nem is érdekelte, hogy nekem mi esne jól. Nem fogta már a kezem, nyilvánosan nem is nagyon ért hozzám, amikor pedig közösen mozdultunk ki valahová, folyton másokkal foglalkozott. Még azt is mondta, hogy amikor szomorú vagyok, az kifejezetten idegesítő.
És hogy mit jelent egy szünet a kapcsolatban? Hat magyar férfi elárulta nekünk!
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.