Készülj! A numerológia szerint 2018 életed legerősebb éve is lehet!
május 20
A numerológia szerint pedig nagy eséllyel az idei év sokak számára kiemelkedik majd, s azt is elmondjuk, hogy miért. Előbb viszont megmutatjuk, a tavalyi évre mi volt jellemző:
A 2017-es év számainak összege 10. A numerológia szerint ez a szám valami új kezdetét jelenti az élet minden területén – a párkapcsolatban, munkában stb. Azonban attól, hogy új év kezdődik, ezek a tavaly elkezdődött változások idén is folytatódni fognak. Ettől függetlenül mindenképp érdemes értékelni az elmúlt 365 nap eseményeit, már csak azért is, hogy nosztalgiázz vagy tanulj a hibáidból.
És mi a helyzet a 2018-as évvel? A számjegyek összege 11-et ad ki, ami a mesterségekre, kiemelkedő képességekre utal. Mindenki jó valamiben – valaki képes másokat megnevettetni, mások a munkájukban, a kommunikációban, zenében, rendszerezésben vagy akár egy adott sportban kiemelkedőek. Mivel ez az év a pozitív tulajdonságok megéléséről szól majd, a legjobb, amit tehetsz, ha a tavalyi kemény munkádat értékelve most azokra a képességeidre koncentrálsz (akár fejlesztés, tanulás szempontjából is), amikben eddig is szuperül teljesítettél. Mutasd meg másoknak is és fejlődj – így biztos, hogy ez az év lesz életed legerősebbje ebből a szempontból!
Olvasnál még a témában?
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.