Nyári ékszerszemle: Ezek lesznek a következő hónapok legmenőbb kiegészítői
február 8
Nem csak a ruháid háza táján érdemes egy kis frissítésbe fognod az új szezonokban, hanem a kiegészítőknél is egy kicsit körülnézed. Hiszen az apróbb részleteknek nem kell mindig háttérben maradniuk, sőt! Ha éppen úgy hozza egy trend, akár még főszerepet is kaphatnak egy-egy összeállításon belül.
Egy hangsúlyosabb fülbevaló, karkötő, nyaklánc esetében pedig az a jó, hogy még a ruhaválasztást sem kell túlzásba vinned, hiszen a jó öreg farmer-póló kombináció is bőven megteszi, ha éppen nincs kedved túlgondolni az aznapi szettet.
1.) A színes karkötőknek minden évtizedben megvolt a maga helyük, és a retró láznak hála idén is bekerülnek a körforgásba; csak megint egy kicsit újragondolt kiadásban.

2.) A fülbevalók esetében sem kell zavarban lenned, nyugodtan válassz egy színes, statement darabot, akár rojtos, akár műanyag változatban.

3.) Nem csak a táskád, vagy a cipőd lehet átlátszó, hanem a nyakláncod is, ha viszont nem vagy ellenére valami igazán különleges daraboknak, akkor Isabel Marant után szabadon beszerezhetsz egy virágfüzért is.

Ha pedig jöhet még egy kis nyári divattipp, cipők terén a magas talpú szandálnak is érdemes esélyt adnod!
stylecaster.com
Hogy tetszett a cikk?
február 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.