„Nem kereslek már, de ez még nem jelenti azt, hogy nem hiányzol”
Forrás: twitter
május 15
„Mindig én írtam neked. Néha nevetséges kérdéseket tettem fel, csak hogy ne szakadjon meg a beszélgetés. Majdnem minden fotódat lájkoltam, egy-két kihagyással - ezt is csak azért, hogy ne legyek túlságosan feltűnő. Kiöltöztem, ha sejtettem, hogy ott leszel valamelyik buliban, vagy ha csak egy kis esély is volt arra, hogy összefussunk valahol. Kedves voltam, érdeklődő, és minden tőlem telhetőt bevetettem, hogy ezt észrevedd. Még amikor az üzeneteimet válaszolatlanul hagytad, vagy félreérthető jeleket küldtél, én akkor is tovább igyekeztem. Noha mérges lettem, hogy nem reagálsz, vagy azért, mert lemondtad a közös programunkat, mégis mindig megbocsátottam neked.
Szívem mélyén talán magam is tudtam, hogy te nem vágysz párkapcsolatra. Legalábbis nem velem. De nem akartam hinni, sem a megérzésemnek, sem a barátnőimnek, akik óvva intettek. Azzal hitegettem magam, hogy bizonytalan vagy, sokat csalódtál, fontos a munkád, és csak türelmesnek kell lennem. Minden találkozásunk után csakis a jóra emlékeztem, és rögtön elfelejtettem minden rosszat, minden szomorúságot. Hiszen nem akartam mást, csak veled lenni, beszélgetni, megölelni...
Egy idő után viszont én is elfáradtam. Elértem a maximumot, láthatóan a semmiért. Nem vetted észre, mennyi energiát fektettem mindebbe, sőt, talán nem is érdekelt.
Akkor kerestél, amikor neked volt fontos, és gyorsan elfeledkeztél rólam, ha valami (vagy valaki?) más megjelent a képben. Elengedtelek. Eldöntöttem, hogy többé nem kereslek, nem találkozom veled, és megpróbállak kizárni a gondolataimból. Már nem beszélek rólad a barátnőimnek, és úgy teszek, mintha eszembe sem jutnál.
De az igazság az, hogy bár nem keresem a társaságod, az még nem jelenti azt, hogy nem hiányzol. Még mindig vannak érzéseim, és ezek nem is fognak elmúlni egyik napról a másikra. De elfogadtam, hogy vannak dolgok, amikre nincs ráhatásunk. Megértettem, hogy csak magamnak ártok azzal, ha hagyom, hogy te diktálj. Már nem tudom kezelni a fájdalmat, ami abból fakad, hogy úgy utasítasz el, hogy szimplán eltűnsz az életemből egy időre.
Én már erre nem vagyok képes. Nem foglak keresni, nem üldözlek tovább: ha mégis ráébrednél a hibádra, ezúttal neked kell bizonyítanod!”
Hogy tetszett a cikk?
május 15
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.