Orlando Bloom családalapítási terveiről mesélt
október 8
Azonban a jól működő, boldog kapcsolatukért nagyon sokat kellett küzdeniük. Orlando nemrég egy interjúban árulta el, hogy fiatalabb korában nem igazán tett bele plusz energiát a kapcsolataiba, de most idősebb fejjel már teljesen másképp gondolja.
Nagyon fontosnak tartom, hogy egy kapcsolatban mindkét fél hajlandó legyen kompromisszumot kötni a másik miatt, valamint az is elengedhetetlen, hogy mindent meg tudjanak beszélni.
Úgy látszik ezek mind jól működnek az énekesnővel való kapcsolatában, hiszen annak ellenére, hogy egyszer több hónapig külön utakon jártak, mégis visszataláltak egymáshoz. A színész természetesen nemcsak erről beszélt, hanem arról is, hogy mit tervez a jövőben.
Nagyon szeretnék több időt tölteni a családommal, a barátaimmal és a gyönyörű kisfiammal. És szeretnék még több gyereket.
Ezzel lényegében kijelentette, hogy nagy családot terveznek Katy Perry Katy Perry énekesnő 147cikk 11galéria 10videó Még több róla vel, aki nemrég töltötte be a 35. életévét. Azt viszont, hogy dolgoznak-e már a babaprojekten vagy csak az esküvő után szeretnének a családalapításra koncentrálni már nem árulta el.
Ha kíváncsi vagy Katy Perry Katy Perry énekesnő 147cikk 11galéria 10videó Még több róla legjobb manikűrjeire, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
október 8
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.