Ismét összeállt és turnézni indult tinikorunk egyik kedvenc bandája
május 20
Mutya Buena, Keisha Buchanan és Siobhan Donaghy ismert triója, azaz a Sugababes ismét hódító útjára indul. A '90-es évek nagy kedvenceitől, a Spice Girls-től ötletet merítettek, és a 2000-es évek csapata is ismét összeállt, hogy megtöltsenek néhány stadiont régi és új dalaikkal.
A három énekesnő a nagy sikerük csúcsán jelentette be, hogy feloszlanak, majd újra összeálltak, és a nevük kezdőbetűit adó MKS zenekarként próbálkoztak, kevés sikerrel, hamarosan pedig befejezték azt a formációt is. Volt néhány tagcsere a Sugababes-ben, és szóló karrierbe is többen kezdtek, de mindennek ellenére a lánybanda három eredeti tagja jó viszonyban maradt mindig is egymással.
Hamarosan turnéra indul a Sugababes eredeti felállása, és a régi nagy kedvenc dalok mellett új szerzeményeiket is bemutatják.
Szeretnéd tudni néhány zenekar nevének eredetét? Mutatjuk a galériában.
Hogy tetszett a cikk?
május 20
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.