4 jel, ami arra utal, hogy a pároddal még év vége előtt szakítani fogtok
Forrás: 500 nap nyár c. film
május 18
Mindegy, hogy most kezdődött a párkapcsolatod, vagy már egy ideje együtt vagy valakivel, sosem szabad félvállról venni azt, ha kezdesz elbizonytalanodni a közös jövőtöket illetően. Lehet, hogy a pasid mostanában távolságtartóbbá vált veled szemben, de az sem ritka, hogy a szenvedély kezd elmúlni közöttetek. Hullámvölgyek mindig vannak, de ha az alábbi 4 jelet is tapasztalod, az erősen arra utal, hogy már az év végét sem éli meg a kapcsolatotok.
1. Nem igazán érdeklődik már felőled
Egy párkapcsolati szakértő, Dr. Nikki Goldstein szerint arra mindig nagy figyelmet kell fektetni, ha a párod távolságtartóvá válik. Ez ugyanis sok esetben arra utal, hogy a pasid nem boldog a kapcsolatotokban, vagy úgy érzi, túlságosan rátelepszel. Ilyenkor a legjobb megoldás, ha adsz neki szabad teret a gondolkodásra, és türelmesen vársz. Sok esetben ennyi elég ahhoz, hogy a férfiak rádöbbenjenek, min szeretnének változtatni a jövőben.
2. Már nem csináltok sok közös programot
A kapcsolatotok kezdetén még mindent közösen csináltatok, és folyton együtt akartatok lenni, az pedig teljesen normális, ha az idő előrehaladtával ez a tempó egy kicsit lelassul. Azonban az mindig nagy piros jelzés, ha a srác már nem visz magával a társasági eseményekre, és te is több időt kezdesz tölteni a barátnőiddel. Egy szakértő, April Masini szerint ugyanis
amikor a partnered büszke rád, szeretne téged megmutatni mindenkinek, de ha a szakításon töri a fejét, már nem fog meghívni a társasági eseményekre, ahol egyébként lehet, hogy másokkal flörtöl vagy ismerkedik.
3. Egyre többet vitatkoztok
Mindenkinek vannak nehezebb időszakai, ez érthető, azonban az cseppet sem jó előjel, ha mostanában naponta többször is képesek vagytok összekapni. Az pedig csak még inkább rosszat sejtet, ha kimondottan apróságokon vitatkoztok, amelyek egy kívülálló szemében még nevetségesen is hatnak. Ha a pasid gyakran köt beléd jelentéktelen dolgok miatt, az kétség kívül annak a jele, hogy valami nagyobb probléma nyomja a lelkét, de nem akarja elárulni neked.
4. Szomorú vagy, sokszor
Ismered azt az érzést, amikor magad sem tudod, miért, de rendkívül szomorú vagy? Amikor úgy érzed, hogy valami rossz fog történni, pedig nincs is erre utaló jel. Noha több dolog is szerepet játszhat ebben, sok esetben arra is utal, hogy a párkapcsolatod terén gondok vannak, és a szíved mélyén ezt te is sejted. Dr. Goldstein szerint sokszor észre sem vesszük, hogy boldogtalanok vagyunk, de a testünk próbálja jelezni felénk.
Elhagytad magad? Sokat fogytál vagy híztál? A bőröd is rossz irányba változott? Betegnek érzed magad? Eltávolodtál a családodtól és a barátaidtól? Néha nem is tudatosul bennünk, hogy boldogtalanok vagyunk, de a testünk érzi. Figyelj oda arra, mit üzen neked!
Fontos, hogy az alábbiakkal tisztában legyél, mert így tudsz igazán tenni azért, hogy a kapcsolatotokon javítsatok, együtt!
Hogy tetszett a cikk?
május 18
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.