Hol vannak a legmélyebb ráncaid? Ezt árulja el az egészségedről
május 6
A sztárok nehezen fogadják el az öregedést. Ők azok, akik még 50 évesen is hibátlanul feszes arcbőrrel lépnek ki a kamerák elé, ősz hajszálaknak nyomát sem látni rajtuk, és mindent elkövetnek a fiatalság megtartásáért. Pedig nagy igazság, hogy a ráncok megjelenése elkerülhetetlen, akárhogy is próbáljuk megállítani az időt. Kár azon búslakodni, hogy 25 felett már egy-egy látszik a szemed körül, vagy hogy 35 évesen több az ősz hajszálad, mint a barna! Az alábbi fotók pedig bizonyítják, hogy a sztárok sem tökéletesek, bármennyire is próbálják azt a látszatot kelteni.
Azonban tudtad, hogy nem mindegy, hol vannak a legerőteljesebb vonalak, vagy az arcod mely részén terül el a legtöbb ránc? Ezek ugyanis mind fontos részletet árulnak el a testedről és az egészségedről, amivel nem árt képben lenned.
Kattints a galériára a különböző ráncok jelentéséért!
BrightSide
Hogy tetszett a cikk?
május 6
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.