Rihanna bikinitestének látványától mindenki a szívéhez fog kapni
május 19
Az énekesnő – aki már a szépség- és divatiparban is sikert sikerre halmoz – pár éve úgy döntött, hogy véget vet a folyamatos koplalásnak és edzésnek, és végre úgy fogja élvezni az életét, ahogy azt szeretné. Ennek természetesen az lett a következménye, hogy jó pár kilót felszedett, amely elég okot adott az újságoknak, hogy kikezdjék Rihannát. Arra azonban még ők sem számítottak, hogy a szépséges sztár ezek után még büszkébben vállalta nőies idomait. Több interjúban is elmondta, hogy semmit sem vet magától és azt eszik, amit megkíván. Persze nőies formájáért azért így is dolgozik – heti rendszerességgel edz, de csak és kizárólag annyit, amennyi jól esik neki.
Az eredmény pedig elképesztő, hiszen olyan tökéletes alakja van az énekesnőnek, amilyen talán eddig még soha.
A divatikonnak számító Rihanna Rihanna énekesnő 221cikk 31galéria 17videó Még több róla egy fekete kétrészes bikiniben és egy átlátszó köntösben mutatta meg Instagram oldalán, hogy nála bizony keresve sem találunk szebb testű hírességet. Az igencsak lenge szettet egy vajszínű Bottega Veneta táskával egészítette ki, amelynek ára közel 2000 font, vagyis majdnem 80 ezer forint.
Ha kíváncsi vagy Rihanna Rihanna énekesnő 221cikk 31galéria 17videó Még több róla legújabb fehérneműkollekciójára, akkor lapozd végig a galériát!
Hogy tetszett a cikk?
május 19
6 cipő, amivel hamarosan minden bolt tele lesz
Új év, új cipő? A választékot elnézve akár még az is lehet, na jó szinte biztos is, hogy így lesz.
Íme pár hasznos tipp, hogy ne felejtsd el a jelszavad
Már próbáltál kismillió lehetőséget, de egyik sem működik. Hosszú percek óta bámulod a képernyőt és töröd a fejed, hogy mi lehet az azonosító, ami nem jut eszedbe. Segítünk, hogy elkerüld ezt az idegörlő helyzetet!
Tükrök tennél a falra? Így helyezd el, hogy menőbb legyen a lakásod
Szeretnéd egy kicsit tágítani a teret az otthonodban? Szereted, ha csillog a fény a falakon? Akkor vegyél néhány tükröt és szereld fel a lakás különböző pontjain.
Kicsi a szobád? Így válogass bele bútort
Egy kis szoba esetén rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő bútorokat, melyek tökéletesen passzolnak bele, és még praktikusak is. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk a bútorok kiválasztása során.
Így rendezd be a sminkasztalod, hogy időt takaríthass meg reggelente
A napi rutinunknak sok elhanyagolható lépése van, de a fésülködőasztalnál eltöltött percek nem tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ez az a hely, ahol a varázslat történik, ahonnan a beauty rutinunknak köszönhetően friss emberként állunk fel, hiába ültünk oda le kómásan, félig nyitott szemmel, a kávénk után tapogatózva.